Alexander Skarsgard - Biográfia

Alexander Johan Hjalmar Skarsgard Stockholm (Svédország) északi részén született, Götgatsbackenben 1976. augusztus 25 - én Stellan és My Skarsgard legidősebb gyermekeként. Édesapja svéd színész, míg édesanyja orvos. Öt édestestvére van: Gustaf, Sam, Bill, Eija és Valter, valamint két féltestvére: Ossian és Kolbjörn. Gustaf, Bill és Valter szintén színészként dolgoznak. 

Mindössze hét éves volt, amikor megkapta élete első szerepét, méghozzá édesapjának egy rendező barátjának a munkájában, Ake és világa című film. 1989 - ben szerepet kapott a Kutya mosolygott című nagysikerű svéd televíziós műsorban, ami híressé tette Svédországban és itt még csak tizenhárom éves volt. Annyira váratlanul érte a siker, hogy a következő hét évben szüneteltette a színjátszást. 

Tizenkilenc éves, amikor jelentkezik egy nemzetközi szervezethez. Ekkor beszervezik a svéd hadseregbe tizennyolc hónapra egy olyan egységbe, ami anti-szabotázs és anti-terrorista mozgalmakat szervezett Stockholmban. 1996 - ban elhagyta Svédországot és csatlakozott Angliában a Leeds Metropolitian Universityhez hat hónapra. Beiratkozott, hogy angolul tanuljon, de saját bevallása szerint nem sok új dolgot tanult, helyette inkább "új fordulatot vett az élete". Hét évig szüneteltette a színészetet és ezután újra elkezdte, majd New Yorkba költözött, ahol beiratkozott a Marymount Manhattan Collegeba, hogy a színházról tanuljon. 

Hat hónapig tartózkodott New Yorkban, majd inkább visszatért Svédországba, ami igencsak visszacsábította a maga romantikájával, de a kapcsolat rövid életű volt. Annak ellenére, hogy összetörték a szívét, Alexander úgy döntött Svédországban marad és kicsivel több élettapasztalattal újrakezdte a színészi pályáját. Visszatérése után Alexander elkezdte felkeresni a színházakat és a televíziós illetve filmes produkciókat, munkalehetőségek után nézve. Úgy tűnt, számos svéd munkának lett a sztárka, kíváncsi lett, hogy mennyire tudja ezt még kiszélesíteni, Svédországon kívül is. Ameddig Los Angelesben vakációzott felfedezte egy ügynök és beajánlotta egy Ben Stiller filmbe, ami a 'Zoolander' nevet viseli. Mindez 2001 - ben történt. 

A 'Zoolander' után visszatért Svédországba, hogy tovább csiszolhassa a színészi játékát és több film - színházi munkában is részt vett, többek között játszott a 'Who's Afraid of Virginia Woolf' és 'Bloody Wedding' című filmekben. 2003 - tól kezdve ötször is megválasztották Svédország legszexibb emberének. 2003 - ban megrendezte élete első kis filmjét egy híres novella alapján az 'Att döda ett barn' azaz Megölni egy gyermeket. Ebben édesapja (narrátor) és kisebb testvére Valter (kisfiú szerepében) is részt vett. Ezután Alexander visszatért Los Angelesbe, mert úgy gondolta megtalálta a színészi pályán önmagát. 

Végül két különböző HBO műsor hozta meg számára a világhírű sikert. 2004 - ben bár Los Angelesbe költözött, svéd munkáit folytatta. Az áttörését az segítette, hogy Sergeant Brad "Iceman" Colbert szerepet adott neki az HBO "Generation Kills" című minisorozatban 2008 - ban. 

Aztán köszönhetően az írók sztrájkjának, Alexander megkapta Eric Northman szerepét Alan Ball készülődő sorozatában, a True Bloodban. Eric egy ezeréves viking származású vámpír, ez is még 2008 - ban történt. 

2009 - ben kisebb szerepet kapott Lady Gaga 'Paparazzi' című klipjében, amiben Gaga önző szeretőjét játszotta, aki csak kihasználta az énekesnőt. 2010 - ben modelkedni kezdett. Híresebb filmjei a Melankólia, Szalmakutyák és a Maisie tudja. 2012 - ben Calvin Klein projektben vett részt, majd az Encounter is megválasztotta a reklámarcának.

 
Bevezetés


A True Blood - Inni és élni hagyni az amerikai HBO nagysikerű sorozata, Alan Ball rendezésével. 2008. szeptember 7-én helyezték először adásba a tengeren túlon és lassan elkezdte meghódítani az egész világot. A műsor alapjait Charlaine Harris írónő biztosította a Sookie Stachouse Novels könyveivel. A történetben Sookie egy pincérnő valamint telepata, bár jómaga fogyatékosságnak tekinti ezt az ajándékát. Ezért is örül annak, amikor találkozik Bill Comptonnal - a vámpírral, akinek nem lát a gondolatai közé. Közben Sookie lakhelyét, Bon Tempst, ellepik a különös gyilkosságok. Vajon közük lehet ahhoz, hogy a vámpírok már nem rejtőzködnek, hanem előbújtak a koporsóikból és végre felvállalják magukat?  

 

 

Facebook oldal

Amenyiben megkedvelted az oldalt és szeretnél egy kis közösséghez tartozni, akkor lájkold az oldal Facebook oldalát, hiszen ott is értesülhetsz a friss hírekről. Valamint hamarosan nyereményjátékok is lesznek. Tehát, lájkolásra fel! :)

 

 

Legutóbbi epizód
6. évad 10. rész - Radioactive
A  hatodik évad fináléjában Jason úgy érzi, hogy vonzódik egy vámpírhoz valamint, hogy Bill megváltása nem szabadítja fel. Eközben Sookie úgy véli, Warlow a jövőben új veszélyt jelent az emberekre és vámpírokra egyaránt. 
Online | Felirat
 

 

Aktuális versenykedés

Az oldal ezentúl bizonyos időközönként megrendez egy - egy versenyt, ahol kisebb illetve nagyobb nyeremények is üthetik a mancsodat, attól függ, mennyire érdemled meg azt. A jelenlegi nyereményjáték az alkotásokra, azon belül pedig fanfiction (rajongók által megírt történet) fókuszál. Bővebben a képre kattintva informálódhattok

 

 

Beszélgess

Ahhoz, hogy civilizált emberek módjára komunikálhassunk itt lenne néhány alap dolog, amit feltétlenül tarts be, kérünk téged: ne hírdess (a cseréknek sem kell írniuk arról, ha kinézetet váltottak, rendszeresen feljárunk hozzájuk, tehát tudni fogjuk), ne használj trágár szavakat, ne szídd se az oldalt, se a szerkesztőket, jelenleg három (azaz 3!) szerkesztő van, tehát többes számban írj.

 

 

Testvér oldalak

 
 

 

 

Elite partnerek

                          

Feltételek

 

 

Top partnerek

http:// Ana Brenda Contreras
http:// Christina Aguilera
http:// Személyes, blogos oldal 
http:// Üres 
http:// Üres 

Feltételek

 

 

Végezetül

Szerkesztők: Nikrécia, Abigel és Pixie
Kinézet: version 3.0 by Nikrécia 
Téma: True Blood című sorozat 
Nyitás: 2013. 07. 14. 
Tárhelyek: Gportal, Bplaced 
Elérhetőség: trubiesonline@gmail.com

Az oldal nem áll kapcsolatban sem a True Blood készítőivel, sem a színészeivel vagy azon személyekkel, akik kapcsolatban állnak velük. A Trubies Online csupán egy rajongói oldal, amit hárman szerkesztenek, a híreket pedig külföldi oldalakról fordítják le nehéz munkával, emiatt bármit elvinni kérés nélkül, forrás feltüntetése nélkül, szigorúan tilos (ha megjelölitek az oldalt forrásként, akkor linkeljétek). Köszönjük.

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!